VIZES IMRE

Az oldal célja hogy bemutassam egy részét annak hogy mire vagyok képes. Az oldal jelenleg szerkesztés alatt áll.

                    ADATAIM

Születési Név: Vizes Imre

Születési hely: Medgyesegyháza

Születési dátum: 1985/02/18

Lakcím: Szeghalom, Szabolcs Vezér Utca 32. 5520

 

 

2003-ban végeztem Dévaványán az Eötvös József Gimnázim És Ipari Szakképző Iskolában Fodrász szakon.

Melyben nem tudtam elhelyezkedni.

Ezután Békéscsabán a Csabai Színistúdióban voltam 2 évig.

A stúdónak nagyon sokat köszönhetek.

Még ma is emlékszek rá hogy évközben furakodtam be a megye legjobb színistúdiójába. Első napomon már siker élmény ért hisz a stúdió vezetője Stente Béla elismerte a tehetségemet amit persze még mai napig csiszolni kell.

Elismerését bebizonyította azzal hogy belépésem után pár hónappal már szerepeltem életem első SCHERZO fellépésén. Az amatőr prózai és musical  versenyen(a megfogalmazás nem pontos).

A stúdió minden évben részt vett a SCHERZÓ-n és áltelában első helyezéssel tért haza.

Arról már nem is beszélve hogy mellette több különdíjat is bezsebelt. Többek közt: Az év Női és Férfi hangja.

A stúdiónak köszönhetően szerepeltem a Lázár Ervin által írt Berzsin És Dideki című mesedarabban Vinkóci Lőrénc Korcsmáros szerepében.

Ezen kívül többször létünk fel ahol többek közt énekeltem a következő dalokat:

Emberek- Tábortűz

Nyomorultak- Csillagok

Chicago- Mr. Celofán

Jézus Krisztus Szuopersztár- Pilátus Álma

és hadd ne soroljam tovább.

Hangszínem: magas bariton.

A stúdió befejeztével a Békéscsabai Jókai Színáz tanulója voltam sajnos csak egy fél évig mivel nem tudtam kifizetni a tandíjat.

Azóta pedig immár több mint 2 éve arra várok hogy valaki elismerje a tehetségemet vagy legalább meglássom bennem valamit és segítsen a karrierem irányítgatásában.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 8
Havi: 6
Össz.: 6 880

Látogatottság növelés
Oldal: Főoldal
VIZES IMRE - © 2008 - 2024 - vizesimre.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »